Utazás alapadatai 2679
A program
Kaukázusi időutazás – Örményország és Grúzia: borok, hegyek és tengerpart
1.NAP JEREVÁN
Indulás Budapestről a reggeli órákban. Érkezés Jerevánba, Örményország fővárosába, melyet „Noé földjének kapujaként” is emlegetnek. Jeruzsálem és Damaszkusz után Jereván, a világ legrégebben lakott városa, különleges hangulatát már az első pillanatokban érezni lehet: itt a történelem, a legendák és a mindennapi élet szorosan összefonódnak. Sétánk során felfedezzük a „rózsaszín várost”, mely nevét a jellegzetes tufakőből épült házairól kapta. Felkeressük a monumentális Kaszkád lépcsősorát, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a városra. Tiszta időben a bibliai Ararát-hegy hófödte csúcsa is feltűnik a horizonton – a hagyomány szerint itt ért földet Noé bárkája a vízözön után. Ahogy leszáll az est, Jereván új arcát mutatja meg: a díszkivilágításban úszó belváros, a pezsgő Köztársaság tér és a fényárban úszó sugárutak nagyvárosi eleganciáról árulkodnak. A napot tradicionális örmény vacsorával koronázzuk meg egy hangulatos autentikus étteremben. Szállás Jerevánban.
2. NAP TBILISZI
Délelőtt repülőre szállunk, alig 1 órás repülő út után megérkezünk Grúzia (Georgia) szívébe, Tbiliszibe. A több ezeréves város különleges úti cél azoknak, akik egyszerre keresik a történelmi atmoszférát, a kultúrát és az élő, pezsgő városi hangulatot. A grúz főváros egyedülálló módon ötvözi a keleti és nyugati hatásokat, az ősi kőtemplomok és az ultra-modern üvegpaloták kéz a kézben járnak, minden sarkon új élmény vár. Libegővel jutunk fel az óváros fölött sziklaszirten magasodó Narikala erődbe. Eredete a 4. sz-ra nyúlik vissza, amikor a terület még perzsa befolyás alatt állt. Fantasztikus a kilátás Kura-folyó völgyére és a városra. Madártávlatból csodáljuk meg a színes faerkélyes házakat, melyek úgy kapaszkodnak a domboldalba, mint egy festmény részletei. Tbiliszi neve „meleg forrást” jelent, mely a város alapját adó termálforrásokra utal. Jellegzetes téglakupolák alatt forró vizű fürdők és szaunák rejtőznek. Lesétálunk a gőzölgő kénfürdők negyedébe, ahol a látogatók kipróbálhatják az évszázados/ősi fürdő hagyományt. Utunkat az óváros kanyargós, macskaköves utcáin folytatjuk, ahol a bazárok és piacok igazi keleti hangulatot árasztanak: fűszerek, friss gyümölcsök, házi sajtok és kézműves termékek sorakoznak a standokon. Az estét egy hamisítatlan grúz lakomával zárjuk, ahol tüzes folklórműsor mutatja be a kaukázusi nép szenvedélyét. Az ízletes grúz konyha és a világszerte elismert borok minden látogatót lenyűgöznek. Szállás Tbilisziben
3. NAP KAKHETI – SIGNAGI
Ma Kelet-Grúzia, a borvidékek királynője, Kakheti felé vesszük az irányt. Első állomásunk Bodbe kolostora, Grúzia egyik legszebb és legfontosabb vallási helye. Itt található Szent Nino sírja, ő térítette keresztény hitre Grúziát a 4. században. Csodás parkjában, hatalmas ciprusok közül elképesztő panoráma nyílik az Alazani-völgyre és a távolban magasodó Kaukázus hófödte csúcsaira. Innen az olaszos hangulatú Signagiba utazunk tovább. Macskaköves utcák, pasztell színű házak, erődített falak és végtelen szőlőültetvények várnak– nagyon hangulatos hely. Romantikus hangulata miatt a „szerelem városának” is nevezik.
Grúzia a borkészítés bölcsője, már 8000 éve készítik világhírű boraikat. A nap fénypontja egy családi borászat meglátogatása. Itt a bor nem csak ital, hanem életforma. A grúz bor lelke a kvevri (nagy, tojás alakú földbe ásott agyagkorsó), ebben erjesztik és érlelik a bort. A titkok megismerése után házias lakoma mellett kóstoljuk meg a finom grúz borokat és a „grúz grappát”, a chachát. A hagyományos lakoma neve: Supra. Egy borászmester (tamada), vezeti a koccintásokat, ahol minden pohárköszöntőnek jelentése van (élet, család, barátok). Sokkal inkább élmény, mint vacsora. Este visszautazás a szállásra Tbiliszibe.
4. NAP MTSKHETA - JVARI - - GORI - KUTAISI
Reggel búcsút intünk a fővárosnak, és továbbutazunk az ősi koronázóvárosba, Mtskhetába. Grúzia ősi fővárosa, a 4. sz. óta szent város, ma az UNESCO világörökség része. Első állomásunk a dombtetőn magasodó Jvari-kolostor. Innen tárul elénk Grúzia talán legtöbbet fotózott panorámája: a Mtkvari és az Aragvi folyók látványos összefolyása a völgyben fekvő óvárossal. Ezután leereszkedünk a monumentális Svetitskhoveli-székesegyházhoz, amely nemcsak építészeti remekmű, hanem szent hely is: a legenda szerint falai között őrzik Krisztus köntösét. Utunkat a misztikus Uplistsikhe felé folytatjuk. A sziklákba vájt 3000 éves barlangváros már a vaskorban is lüktető központ volt, utcái, templomai és borospincéi a kőbe vésve mesélnek az iszlám előtti grúz kultúráról. Később a történelem egy egészen más, 20. századi fejezetébe nyerünk betekintést egy rövid megálló erejéig Goriban. Itt született Joseph Sztálin. A város fő látványossága Sztálin szülőháza, egy kiállítás az életéről és az eredeti páncélvonata is megtekinthető itt. A napot nyugaton, Kutaisiben zárjuk. Az ókori Kolkhisz királyság központja volt, ez az a vidék, ahová a legenda szerint az aranygyapjúért hajóztak, ma kulturális és történelmi központ. Szállás Kutaisiben.
5. NAP BATUMI
Délelőtt Batumiba, a Fekete-tenger partjának egyik legizgalmasabb városába utazunk, ahol a futurisztikus felhőkarcolók és a több ezeréves hagyományok különleges elegyet alkotnak. Felfedezzük a "Grúz Las Vegas" legjavát: ellátogatunk a Piazza térre, az Európa térre a város történelmi központjába, később sétálunk a Batumi Boulevard-on, a tengerparti sétányon, ahol a modern építészet alkotásaival találkozunk, megtekintjük Ali és Nino szobrát, melyet az örök szerelem tragikus története ihletett, felszállunk az Argo felvonóra, ahonnan lenyűgöző a kilátás a városra és a Fekete -tengerre. Miután felfedeztük a város hangulatos utcáit, a kéklő tenger partján, pálmafák árnyékában megpihenve gyönyörködhetünk a Kaukázus hófödte csúcsainak lenyűgöző látványában. Késő délután visszautazunk Kutaisibe. Szállás Kutaisiben.
6. NAP
Korai ébresztő és egy kis úti csomag (reggeli) után transzfer kutaisi repülőtérre. Búcsút veszünk a Kaukázus csúcsaitól, de az ízeket, a vendégszeretetet és a több ezer éves történeteket magunkkal hozzuk haza.
Részvételi díj: 347.900 Ft/fő,
Az ár tartalmazza:
- 7 éj szállás hotel***/****
- 7 félpanziós ellátás
- helyi autóbusz közlekedés
- idegenvezetés
Milyen további költségek merülhetnek fel?
- repülőjegy kb. 180.000 Ft/fő, mely függ a foglalás időpontjától
- 10 kg-os fedélzeti poggyász:38.900 Ft/fő
- 20 kg-os feladott poggyász: 49.900 Ft/fő
- betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítás: 540 Ft/fő/nap
- útlemondási biztosítás: a teljes részvételi díj 2,8 %-a
belépők
fakultatív program
leírás
Érintett területek
- Grúzia
- Örményország
- Jereván
- Tbiliszi
- Gori
- Batumi
- Sighnaghi
- Uplistsikhe
- Mtskheta
- Kakheti
- Jvari
További időpontok >>
Indulási időpont
Kérjük válassza ki az önnek megfelelő indulási időpontot
Ajánlatok
Kérjük válasszon a lenti lehetőségek közül, utána meg tudja adni az utasok számát és kiválaszthatja a kívánt szobatípust / elhelyezést.
Felelősség vállalás
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes magyar adatvédelmi előírásoknak (1992. évi LXIII. törvény). Adatkezelési Tájékoztatónkat itt olvashatja.
Copyright
Copyright © Tropicana Travel 2026 | Minden Jog Fenntartva. | Engedélyszám: U-000390
